Ezekről az év végi eseményekről kell idén lemondanunk a koronavírus miattt

Főoldal > Ezekről az év végi eseményekről kell idén lemondanunk

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezekről az év végi eseményekről kell idén lemondanunk


2020/11/14
VN

Megérkezett a koronavírus második hulláma, ráadásul elég nagy hévvel, úgyhogy újabb szigorú korlátozások kerültek bevezetésre. De mik is azok a dolgok, amikről le kell mondanunk ezekben a vészterhes időkben?

Elmaradt karácsonyi események 2020

Karácsonyi vásár

Minden rendezvényt eltöröltek, de már korábban is volt szó róla, hogy a karácsonyi vásárokat nem tartják meg, volt olyan ország, ahol már augusztusban megszületett a döntés. Magyarországon csak nem rég mondták le a Vörösmarty téri vásárt, majd bejentették, hogy a bazilikánál sem lesz, de még egy darabig reménykedhettünk, hogy talán a kisebbeket megtartják, mára azonban minden ilyen tiltva van. Úgyhogy idén nem lesz méregdrága forralt bor és mézédes kürtős kalácsozás az utcán. 

 



Diótörő az Operában

Minden évben ellátogattál egy-egy karácsonyi színházi darabra, Diótörő, vagy valami más? Idén erről is le kell mondanod, ugyanis a színházaknak is be kell zárniuk, ha lesz egy kis szerencsénk, akkor talán kapunk valami friss online tartalmat. 

 

Céges évzáró

Nem tudom, ti, hogy vagytok vele, de én személy szerint minden évben alig vártam a céges évzáró rendezvényeket, mert ilyenkor végre találkozhatom a kollégákkal, akiket már ezer éve nem láttam, és végre munkán kívüli dolgokról is beszélhetünk. Már meg is volt a tökéletes évzáró helyszín, de sajnos idén ezt sem rendezhetjük meg.

 

Nagy karácsonyi összejövetel

Idén csak szűk családi körben karácsonyozhatunk, ugyanis 10 főnél többen nem tartózkodhatunk sem egy fedél alatt, sem a nappaliban álló karácsonyfa körül.  Meglátogathatjuk a szüleinket, de ha nagy a  család, akkor nem biztos, hogy az összes unoka, és az összes unokatesó belefér a megszabott keretbe.
 




Belföld Érezd jól magad Utazás



Legfrissebb cikkek


Halloween a Balatonnál? Idén Siófokon számos program vár
Halloweenkor nem feltétlenül kell jelmezbálra vagy horrorfilm-maratonra gondolni. Egyre vonzóbb alternatíva lehet egy rövid őszi utazás is, ahol a különleges gasztronómiai élmények, a pihenés és a halloweeni hangulat találkoznak. 2026-ban Siófokon például egy olyan tematikus hétvégét is szerveznek, amelyben a sütőtökös vacsora mellett wellness és balatoni kikapcsolódás is szerepel.
Hogyan befolyásolhatja egy kézszárító a bőröd állapotát?
Bevásárlóközpontban, munkahelyen, étteremben vagy egy benzinkúton szinte automatikusan nyúlunk a kézszárító felé. Néhány másodperc, és már indulunk is tovább. Ritkán gondolunk bele azonban, hogy a napi többszöri kézmosás és szárítás hogyan hat a kézbőrünkre – vagy mi történik közben a mosdó levegőjében. Különösen ősszel lehet feltűnő a változás, amikor a hidegebb kültéri levegő, a fűtött helyiségek és a gyakoribb kézmosás egyszerre terhelhetik a kiszáradásra hajlamos bőrt. A kézszárító önmagában nem feltétlenül probléma, de egy már érzékeny, húzódó vagy kirepedezésre hajlamos kéznél érdemes tudatosabban használni.
Így veszítheted el a fogad anélkül, hogy bármire is gyanakodnál
Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy akár úgy is elveszítheted az egyik fogadat, hogy előtte hosszú ideig semmi komoly fájdalmat nem tapasztalsz? Nem feltétlenül egy baleset vagy egy hirtelen kialakuló fogászati probléma vezet a fogvesztéshez. Néha egy lassan előrehaladó folyamat áll a háttérben, amely kezdetben alig okoz feltűnő tüneteket. A fogágybetegség éppen ilyen probléma lehet. Miközben a fog kívülről épnek tűnik, fokozatosan károsodhatnak azok a szövetek és az a csontállomány, amelyek a helyén tartják. A folyamat sokáig észrevétlen maradhat, ezért fontos felismerni az apró figyelmeztető jeleket.
Minden, amitől jól érezheted magad

Hírek, érdekességek, izgalmas újdonságok széles skálája, egy helyen minden, amitől jól érezheted magad. Böngéssz izgalmas cikkeink között, szórakozz, fogadd meg tanácsainkat, tanulj minden nap valami újat!

Érezd jól magad!

Ahhoz, hogy az ember jól érezze magát néha jól esik egy kis pihenót tartani és beiktatni egy kis én időt. Ilyenkor legszívesebben olvasással vagy filmezéssel töltjük azt a pár órát, amit erre szánunk. Ezt a weboldalt azért is hoztuk létre, hogy Érezd jól magad! Szórakoztató témák és érdekes cikkek az oldalon, hogy a pihenésed támogassuk! Relaxálj és kapcsolódj ki velünk, hogy elmondhasd: Jól érzem magam!

Hírek, érdekességek és újdonságok

Amellett, hogy jól érzed magad, minden fontos hír, érdekesség és újdonság birtokába kerülhetsz! Cikkeink témái színesek és megunhatatlanok! Értesülhetsz a legújabb érdekességekről, tájékoztatunk a legfontosabb hírekről és támogatjuk, hogy jól érezd magad! Üdv a Jól érzem magam weboldalán!

Események és programlehetőségek

Nálunk biztosan megtalálod az ország legizgalmasabb eseményeit és programlehetőségeit, nem hagyunk unatkozni! Fontos számunkra, hogy jól érezd magad, mi ebben segítünk! Szervezd meg a hétvégi programokat vagy keress nyári úticélokat, a Jól érzem magam weboldala most segít neked ebben!

Kitekintő

Esküvőszervezés, divat, utazás, család, programötletek, érdekességek a nagyvilágból? Igen, és ez csupán néhány a tucatnyi izgalmas témáink közül! 
Ülj le pár percre a nagy sürgés-forgás közepette és kapcsolódj ki a Jól érzem magam weboldalával!